Németországnak kétmillió bevándorlóra lenne szüksége
A német munkaügyi hivatal vezetője szerint krónikus a szakemberhiány, így szakképzett bevándorlókra van szüksége Németországnak.
A Die Welt német napilapnak Frank-Jürgen Weise, a német munkaügyi hivatal vezetője elmondta,
hogy 2025-ig 6-7 millió fős szakemberigény alakult ki, amelyet a hazai munkaerő nem lesz képes teljes mértékben betölteni. Ahhoz, hogy a német gazdaság megfelelő növekedését fenn tudják tartani, kétmillió képzett munkaerőre lenne szükség, akiknek külföldről kellene érkeznie. Bár a német cégek igyekeznek oda telepíteni a tevékenységüket, ahol szakembereket találnak, valamint törekednek a racionalizálásra is, hogy kevesebb szakképzett alkalmazottra legyen szükségük, mégis fennáll a szakemberek igénye.
2010-ben a bevándorlók legnagyobb csoportja (126 000 fő) Lengyelországból érkezett, akiket a románok, és a bolgárok követtek. A 4-6. helyen holtversenyben Magyarországról, az Egyesült Államokból, és Törökországból érkező bevándorlók állnak.
Szakértők szerint a növekedés a német gazdaság fellendülésének köszönhető, valamint annak, hogy 2004-ben az Európai Unióhoz csatlakozott kelet-közép-európai országokkal szemben bevezetett munkaerő-piaci korlátozásokat feloldotta.